A tűzesetek helyszíni vizsgálatát végző tűzoltók és rendőrök gyakorlatoztak 2018. június 26-án, Békéscsabán. A Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett szakmai program célja az elméleti ismeretek bővítése, tapasztalatszerzés és készségfejlesztés volt.
A rendőrség részéről azok a bűnügyi területen szolgálatot teljesítő rendőrök vettek részt a gyakorlaton, akik éles helyzetekben is végzik a helyszíni szemléket. A tűz után megmaradt nyomokból, elváltozásokból kell következtetniük arra, hogy történt-e bűncselekmény. Amennyiben igen, minden olyan részletet rögzíteniük kell, amely segítheti a gyanúsított azonosítását, elfogását és a büntetőeljárásban bizonyítékul szolgálhat.
A gyakorlatot egy Békéscsaba külterületén lévő tanyában tartották, ahol életszerűen alakították ki a helyszínt. A tanyaépület garázsában álló autó kigyulladt és a tűz átterjedt a lakóépületre. A tűzoltók és a rendőrök ugyanolyan pontossággal vizsgálták át a helyszínt, mint egy éles riasztást, tűzoltást követő szemlén. A szakmai program zárásaként a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon 2018. június 27-én értekezletet tartottak. A tanácskozáson a két szervezet vezetői, valamint a gyakorlat résztvevői megosztották egymással a vizsgálatoknál alkalmazott módszerekre, eszközökre vonatkozó tapasztalataikat. Emellett a szakmai munka minőségének szinten tartása, illetve fokozása érdekében további együttműködésükről biztosították egymást.