Harangozó Róbert polgárőr
Csapatban II. helyezett
Békésen 2014. július 12-én (szombaton) került megrendezésre a X. Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny Megyei Döntője, melyen elméleti, valamint gyakorlati feladatokkal is tesztelték a résztvevőket.
A megmérettetésre a Rendőrkapitányságok 10 négyfős csapatot neveztek be, a versenyzőket a rendezvény megnyitóján Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békési Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte. Az elméleti tesztek kitöltését, feladatok megoldását követően gyakorlati pályán tették próbára ügyességüket, felkészültségüket az önkéntesek. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályvezetője, Pelleg József alezredes, rendőrségi főtanácsos hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy a polgárőrök korszerű ismeretekkel rendelkezzenek. Kövessék a közlekedési szabályok változását és példamutatóan be is tartsák az előírásokat.
A versenyen a csapatok között a legeredményesebben a Szarvasi Rendőrkapitányság válogatottja szerepelt, melynek tagjai: Pljesovszki János, Gombkötő Sándor, Jansik István és Molnár Zsolt.
A második helyen a Békéscsabai Rendőrkapitányság Óvári Attila, Laurinyecz György, Szász Pál, Harangozó Róbert összeállítású csapata végzett, a harmadik helyezett pedig a Békési Rendőrkapitányság polgárőr csapata lett. Tagjai: Balog Marianna, Fehér Imre, Szota Róbert és Szabó András.
Az egyéni összetett verseny legjobbja Pljesovszki János (Szarvasi Polgárőr Egyesület) lett. Második helyen végzett Gombkötő Sándor (Szarvasi Polgárőr Egyesület), a harmadik helyezettnek járó elismerést pedig Szota Róbert (Mezőberényi Polgárőr Egyesület) vehette át.
A X. Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny országos döntőjén Pljesovszki János és Gombkötő Csaba, a Szarvasi Polgárőr Egyesület tagjai képviselik Békés megyét.
Bugyinszki Tamás elnök
Békéscsabai Városi Polgárőrség