A Lőkösházán megtartott rendezvényen a közrend és a közbiztonság fenntartását, a lakosság biztonságérzetének erősítését célzó együttműködés fontosságát hangsúlyozták a szervezők.
A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége és a Lőkösházi Polgárőrség a település önkormányzatával karöltve 2015. július 18-án, Lőkösházán, a Községi Parkban tartotta a XV. Békés Megyei Polgárőr Napot. Az egész napos rendezvény ünnepélyes megnyitóján Szűcsné Gergely Györgyi Edit Lőkösháza polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Beszédében méltatta a polgárőrség közbiztonság fenntartása érdekében tett szerepvállalását. Kiemelte, hogy minden tiszteletet megérdemel a polgárőrök tevékenysége.
A rendezvény fővédnöke dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke ünnepi beszédében kiemelte, hogy fontos szerepe hárul a polgárőrségre a közbiztonság fenntartásában. Megköszönte az együttműködő társszervek képviselőinek az egész éves összefogást, valamint a polgárőrök családtagjainak az önzetlen áldozatvállalást. A rendezvény védnökei beszédeikben méltatták az önkéntesek munkáját. Gajda Róbert a Békés Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottja nevében dr. Lukácsi Krisztina igazgató asszony is dicsérő szavakkal kezdte beszédét. Megköszönte a polgárőrök tevékenységét, hangsúlyozva annak fontosságát. Dankó Béla országgyűlési képviselő külön megköszönte a polgárőrség tagjainak a megyei és városi sportrendezvények lebonyolítása során nyújtott áldozatos munkáját. Békés megye rendőrfőkapitánya dr. Polyák Zsolt r. dandártábornok a rendezvény védnökeként méltatta a megye polgárőreinek tevékenységét.
Kiemelte a polgárőrséggel való együttműködés fontosságát a külterületen élők közbiztonságérzetét befolyásoló jogsértések elleni hatékony fellépés kapcsán. Köszönetet mondott a polgárőröknek az önzetlen munkájukért, hogy ezzel is segítik a közrend fenntartását, és a közbiztonság erősítését célzó rendőri szolgálatot. Ünnepi beszédében Tóth Tibor mk. tű. ezredes, tűzoltósági főtanácsos, Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei igazgatója is elismerően szólt a polgárőrségről, valamint tagjainak a tűz és káresemények során tanúsított bátor helytállásukról. A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Békés Megyei Igazgatóság között létrejövő együttműködési megállapodás aláírása után elismerések átadása következett. Kitüntetettek között volt Csizmadia János r. ezredes a lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség vezetője, aki a polgárőrség és a rendőrség közötti jó kapcsolat ápolásáért a Polgárőr Érdemkereszt Arany fokozatát vehette át az Országos Polgárőr Szövetség elnökétől.
A rendezvényen kulturális és sportprogramok, különböző bemutatók várták a polgárőröket és vendégeiket. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei fegyverzettechnikai bemutatót, bűnmegelőzési, illetve baleset-megelőzési tájékoztatókat, vetélkedőket tartottak.
Forrás: police.hu