Gróf Széchenyi Antal császári és királyi kamarás, a főrendi ház örökös tagja, a vármegyei törvényhatósági bizottság tagja 1909-től 1924-ig a gyulai székhelyű Alsó-Fehér-körösi Ármentesítő Társulat elnöke volt. 1924. október 17-én váratlanul elhunyt. Holttestét hazaszállították, és Pósteleken, a kastélytól egy kilométerre fekvő nyilas erdőrészben helyezték örök nyugalomra, 1924. október 24-én.
A gazdátlanul maradt kastélyt a környékbeliek elpusztították, berendezését széthordták, a parkot, de még a gróf nyughelyét sem kímélték meg. A sír környezete napjainkra teljesen elvadult. A feketegránit síremlék eltűnt, a kriptát feltörték és feldúlták. A segítőkész, határozott jellemű Gróf Széchenyi Antal nem kapott megbecsülést az utókortól.
A Békéscsabai Városi Polgárőrség járőrszolgálatai alkalmával ellenőrzi Békéscsaba külterületi részeit, így a Pósteleki területet is. A polgárőrök négy évvel ezelőtt egy szolgálatuk alkalmával fedezték fel Gróf Széchenyi Antal teljesen begazosodott, elhagyatott síremlékének megmaradt részét. A polgárőrök elhatározták, hogy minden évben a Gróf halálának év fordulóján október 17-én rendbe teszik a síremléket, majd Ünnepélyesen megkoszorúzzák azt.
Bugyinszki Tamásnak a Békéscsabai Városi Polgárőrség elnökének karitatív munkája során kiváló kapcsolata alakult ki, a Böjte Csaba testvér Árva gyermekeket nevelő Dévai Szent Ferenc Alapítványával. Ebben az évben Böjte Csaba testvér Kisíratosi Gyermekotthonának lakói küldték a megemlékezés koszorúját, és mécsesét Gróf Széchenyi Antal síremlékére!
Bugyinszki Tamás
elnök